Devecseri december

Devecseri telephelyünkön is mozgalmas hónap volt a december. Az ünnepvárás izgalma, dekorációk készítése és vendégszereplők tették változatossá mindennapjainkat. December 13-án, kedden, ismeretterjesztő előadást hallgathattunk meg az öregségről és a szeretet fontosságáról. Illés Arnold életmód-kutató és felesége, Varga Orsolya új megközelítésből mutatta be az „élet alkonyát”. Az előadók nagy felkészültséggel ismertették az időskor jellemzőit, s annak késleltetésére praktikákat is ajánlottak.
Hangsúlyozták, hogy sokat számít az aktív kor minősége, hiszen a mértékletes életvitel, a rendszeres testmozgás késlelteti a test öregedésének a kezdetét. Nem lehet a mozgást későn elkezdeni, bármilyen korban, testre szabottan érdemes, nem számít hány évesek vagyunk. A levegőzés, a társaságban eltöltött pillanatok fittebbé tesznek bennünket. A szellemi kapacitás megőrzése érdekében az ingergazdag környezet, a logikai játékok (sakk, rejtvényfejtés, olvasás, beszélgetés) nagy szereppel bírnak.
Kiemelték a szeretet fontosságát, amit a bibliai idézettekkel, Ruth és Boáz történetével illusztráltak. Hangsúlyozták, hogy a feltétel nélküli elfogadás nagyon sok pozitívumot hordoz.
Kosztolányi Dezsőt idézték: „Az ölelés az élet, ennek elmulasztása pedig a szeretet (meg) ölése.”
Megnyugodva keltek fel az előadás végén az élettől megedződött időseink. Visszaigazolást kaptak arra, hogy: „Öreg fa árnyékában megpihenni jó!”
Mi pedig mindennapi munkánk során azon dolgozunk, hogy otthonunk lakói számára a derűs, kiegyensúlyozott, változatos programokban gazdag, szép időskort biztosítsunk!

Már évek óta hagyomány, hogy a devecseri Idősek Otthona vezetősége meghívja nyugdíjas dolgozóit egy találkozóra. Erre december 14-én került sor. Pup Józsefné, Éva és Asbóthné Boldizsár Szabina fiatal dolgozók fogadták a kollégákat.
A meghívóban meghirdetett időpontra a meghívottak közül sokan eljöttek. Nagyon hamar feloldódott a társaság, a beszélgetések talán ott folytatódtak, ahol annak idején abbamaradtak. Előkerültek az unokák fényképei, felidéződtek a régi események. Jókutiné Szabó Ágota tagintézmény vezető meleg köszöntő szavai után az óvodások műsora következett. Egyik büszke nagymama élőben is megmutathatta a kis unokáját.
A műsor után terített asztal várta az ebédlőben az egybegyűlteket. A finom ebéd után vendégeink sokáig beszélgettek a több évtizedes, közösen eltöltött időről. Reméljük, jövőre is felelevenítik velünk együtt azokat „a boldog szép napokat”!


16-án délelőtt gyermekhangok lepték el a devecseri Idősek Otthonának folyosóit. Iskolás gyermekek érkeztek Kolontárról tanítóikkal, karácsonyi történet előadásával.

A gyermekekre lakóink közül sokan kíváncsiak voltak, készültek az alkalomra. A közönség soraiban várakozó ellátottaink arcára mosoly ült, szemük csillogott. Mindegyik előadót elismerő taps köszöntötte. A Szent család történetét előadó kis színészek magabiztosan, igen felkészülten szerepeltek.  Tanítóiknak köszönet jár a hagyományőrzésért, a karitatív szemlélet kialakításáért. Napokig beszélgetés témája volt lakóinknak az átélt kulturális élmény. A gyermekek szívmelengető bemutatkozása, a saját készítésű ajándékok örömkönnyeket csaltak a szemekbe. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk!
December 20-án, tíz órakor celebrálta Fodor János plébános úr az ünnepi, karácsonyi szentmisét. Szép számmal gyűltek össze ez alkalommal a lakók a „házi kápolnában”.

Nemcsak az ünneplő ruhától volt más ez a mise, hanem a lélek emelkedettségétől is. Lehetőség volt ezen az orgonakíséretes misén áldozni is. Plébános úr Kisjézust ajándékozott a gyülekezet betlehemébe, hogy mindenki szívében növekedhessen a hit, a remény és a szeretet.

December 23-án, pénteken délelőtt tartottuk az otthon karácsonyi műsorát. A lelkes szereplők igen nagy szeretettel és odaadással jártak nap, mint nap a próbákra, már szinte kívülről tudták verseiket. Asbóthné Boldizsár Szabina foglalkoztatás szervező a nővéreket is meghívta az ünnepi előadásba szerepelni. A jó hangú, szépen verselő kollégák kitettek magukért! Zsúfolásig megtelt a Nagyfoglalkoztató. Emelt szívvel énekeltük a mindenki számára ismert énekeket.

Jókutiné Szabó Ágota tagintézet vezető köszöntő szavai mind a lakókhoz, mind a kollégákhoz szóltak. Jókívánságai bensőséges hangulatot emelőek voltak. Ezt követően minden lakónk személyesen kis „szeretetcsomagot” kapott a részlegvezető asszonytól. Abban az órában, akik ott együtt ünnepeltünk,  úgy éreztük, mindannyian egy nagy családhoz tartozunk.

„S ha elmúlik, majd a Karácsony,

Te akkor is maradj velünk,

S míg élünk, ezt a nagy családot

Szeresd, ó édes Istenünk!”

A devecseri Idősek Otthonában már évek óta érkezik Sümegről egy népes kis család. Apa, anya hat gyermekükkel együtt elevenítik fel a karácsonyi történeteket. December 23-án, 11 órára érkeztek az idén is lélekmelengető előadásukkal.

A hegedű, a furulya, és a zongoraszó elvarázsolta a közönséget. Handel és Chopin műveket szólaltattak meg rajtuk. Az ötéves fiúcska mosolyt csalt az arcokra verseivel. Wass Albert idézetek a szeretet ünnepéről felemelőek voltak a nagyfiú olvasatában. A családfő nagyon fontosnak tartja a diakóniai munkát, gyermekeit is erre neveli. Jó volt látni egy eleven, igazi lelkiségben élő családot, ahol az összetartozást a mindennapokban is megélik. Köszönjük nekik, hogy ebben az évben is megörvendeztettek bennünket kedves műsorukkal!

 

Reméljük, minden lakónk számára sikerült széppé és emlékezetessé tenni az idei karácsonyt!

 

Kategória: