Kikapcsolódtunk a Joó-tó partján
A napi munka során bizony elfárad az ember. Jólesik néha megpihenni, a munkahelyi feladatokon, problémákon kívül „csak úgy” beszélgetni, együtt lenni.
Ezt a célt szolgálta a Marcalgergelyi Joó-tónál szervezett rekreációs napunk szeptember 30-án. A Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthonainak Egyesített Szociális és Módszertani Intézményének Pápakovácsi székhelyéről, valamint a négy telephelyről, Devecserből, Külsővatról, Peremartonból, Szőcről érkeztek résztvevők a dolgozók közül szép számmal. A főzőversenyhez szükséges előkészületek után kisbíró dobolta ki a programok sorát, amelyekből volt bőven!

Sajtkóstolás, női foci, horgászverseny, sodrófahajítás, hetes rúgó verseny, kulturális bemutatók, zenés - táncos produkciók vártak ránk ezen a gyönyörű, nyáriasan meleg napon.
A főzőversenyre jelentkezők hamar munkához láttak, hiszen a cél az volt, hogy délre elkészüljön a finom ebéd. A napot bemelegítésként rövid aerobikkal kezdtük. Ezután a játékos vetélkedők párhuzamosan folytak egymás mellett. Volt, aki több területen is kipróbálta magát. Nemsokára finom illatok szálltak a levegőben, jelezvén, hogy elkészült a jó ebéd. Mielőtt nekiláttunk volna, szakértő zsűri kóstolta végig mind a nyolc csapat főztjét, pontozással döntötték el, kié lett a legfinomabb. A győztes szakácsok a külsővatiak közül kerültek ki. A közösen elfogyasztott étel után játékos vetélkedő következett, ahol a „farmernadrágosok” és a „melegítősök” csapata versengett egymással. Ezután a délelőtt zajlott vetélkedők győzteseinek emléklapot és kis ajándékot adott át Igazgatónő. Majd az egyes intézmények kollektívája különböző produkciókkal szórakoztatta a közönséget. Volt vicces jelenet, tánc, ének, verses előadás.

De ez még csak a kezdet volt! A délután folyamán volt alkalom bőven az mulatozásra. A külsővati nővérek HTN (Harmincon Túli Nővérek) csoportja az általuk énekelt jól ismert dalokkal remek hangulatot teremtettek, sokan már ekkor táncra perdültek. A Vati Fiúk Country Club és a Külsővati Linedance Group előadása pedig megkoronázta rekreációs napunkat! Énekelt és táncolt a csapat majd minden tagja, korra és nemre való tekintet nélkül!

Azt hiszem, minden résztvevő nevében mondhatom, nagyszerű napot töltöttünk együtt. Reméljük, az első alkalom egyben hagyományt is teremt, így rendszeresen részünk lehet az élményben, hogy együtt lenni jó! Még ha a mindennapok során el is felejtjük néha, hogy nem csak a munkából áll az élet…
Talán eszünkbe jutott ezen a napon, hogy ha akarjuk, sok minden más is belefér még!
Recse Róbertné




