Játszani jó!

A játékos foglalkozások elsősorban a meglévő képességek szinten tartására, valamint a rövid távú memória aktiválására épülnek.

A programok összeállításában ügyelünk arra, hogy különböző képességű lakók legyenek együtt, ezáltal az empátia, egymás elfogadása is. A foglalkozások alkalmával sikerül biztosítani ellátottaink számára szabadidejük hasznos és kellemes eltöltését. A résztvevők szinte kivétel nélkül nagy örömmel várják a következő foglalkozást és aktív közreműködői annak.

Az ellátottak képességeinek figyelembe vételével különböző feladatokat állítunk össze. Nagy hangsúlyt helyezünk a rövid távú memóriát fejlesztő tevékenységekre és a mozgásra.
Fontosnak tartjuk, hogy a foglalkozásokon a résztvevők önbizalmát erősítsük a sikeresen megoldott játékos feladatokkal, ezért a legkedveltebb játékokat többször bevonjuk a programba, a kevésbé kedvelteket pedig ritkábban alkalmazzuk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a csoportkohéziót, hiszen ez idő alatt barátságok alakulnak ki, illetve erősödnek meg.
A játékok között szerepelnek labdajátékok, figyelemfejlesztő játékok, szókincsfejlesztő játékok, logikai játékok. A legkedveltebb játékok a színre dobás, malom, dominó és a különböző lazító tornagyakorlatok.

A tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van a csoportos foglalkoztatásra, a résztvevők kiegyensúlyozottabbak, türelmesebbek egymással szemben, hangulatuk jobb, és mindig várják a következő foglalkozást. Reméljük, a rendszeres foglalkoztatás segít abban, hogy az elmagányosodás, kirekesztettség elkerülhető legyen, valamint erősödjön ellátottaink hasznosságtudata.

                                                                                                                                                                                                                               Piliskóné Héninger Beatrix
                                                                                                                                  mentálhigiénés munkatárs

 

 

Kategória: