Farsang farka
„Álarcos Bál, karnevál,
Mulatozás, utcabál
Télutói rendezvény,
Tavaszváró esemény.”
( Ágota László: Farsang)
Február 20-án tartottuk Peremartonban farsangi délutánunkat. Nagy érdeklődés kísérte az eseményt, annál is inkább, mert programunk ebben az évben nagyon összetett volt. A hagyományos maskarázáson kívül szalagos tánc és képkiállítás is színesítette rendezvényünket.
A Magyar Kultúra napja alkalmából bemutatott Ősi Kovács Imre festőművész ajánlására újabb művész mutatkozott be.
Ez alkalommal Simon M. Veronika, Munkácsy- és Jubileumi Szent István érmes Kunst Meister festőművész állította ki festményeit. A megnyitóra a festőművésszel érkeztek Enyedi Béla Krúdy díjas szépíró, daltulajdonos; Stancsics Erzsébet és Lovag Szántai Sándor költök, írók, valamint Kovács Imréné versmondó.

A táncos- zenés- verses tárlatvezetést követően került sor a jelmezesek felvonulására, bemutatására. A jelmezekről vidám rímeket faragott Takács Györgyné ellátottunk, aki erre az alkalomra egy farsangi verset is költött. Volt zene, tánc, vonatozás, boszorkánycsata és minden, ami elengedhetetlen egy vidám kikapcsolódáshoz.

Elmondhatjuk, hogy minden résztvevő jókedvvel, vidámsággal zárta a mulatságot.




